Nőnap. Virágok, mosolyok, udvarias gesztusok. Ma megszaporodnak az emailek (nem kevés hirdetés érkezik ezen nap apropóján 😊), a Messenger és az SMS-üzenetek. Úgy érezhetjük, hogy ilyenkor a férfiak zöme figyelmesebb velünk.

Mindez jólesik (többnyire), de valljuk be, hogy nem mindig, és nem mindenkitől.

A nőnap tökéletes alkalom arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit jelent ma nőként jelen lenni, sőt helytállni a világban? A mindennapokban, a munkában, a családban, a döntésekben, a lemondásokban.

Az írásom célja kizárólag az, hogy megosszak néhány - nem egymásból következő, nem logikusan felépített - gondolatot, ami talán rímel a nőnapra.

Mi nők..

Anyaként, társként, kollégaként, barátként egyik szerepünk sem törölhető a másik javára, legfeljebb háttérbe szorulhat. Átmenetileg. Mosolygunk, szervezünk, döntéseket hozunk, hallgatunk és helytállunk.

A címkézéseket mindig is rossz iránynak tartottam, pláne, ha azokra még a „női szerep” jelzőt is rábiggyesztették. Mindannyian ismerjük az érzést, amikor nemcsak a munkánkat, de a döntéseink hátterét is megkérdőjelezik, csak mert nőként hozzuk meg őket. Amikor egy mondatunk mögé más jelentést gondolnak, pusztán a nemünk miatt, s az erősséget félreértelmezik, a gondoskodást gyengeségnek, a határozottságot túlzónak nevezik. Ez a kettősség sajnos még mindig jelen van a mindennapokban.

Félreértés ne essék, távol áll tőlem a feminizmus. Hiszem, hogy vannak női szerepek, férfi szerepek, női reakciók, férfi reakciók, alapvetően nőknek való munkák, és értelemszerűen férfiaknak valók. Mindezek persze nem éles határral, és átjárható, ha úgy tetszik, választható módon.

Gyakran felteszik nekem újságírók a kérdést különböző interjúkban, hogy nőként nehezebb volt-e érvényesülnöm pályafutásom során. Ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy igenis, meg nem is. Hiszem, hogy ha valaki jól képzett, értelmes, dinamikus, széles látókörű és megfelelő érzelmi intelligenciával bír, akkor a világ nagy részén teljesen indifferens, hogy milyen nemű, mert önmagaként lehet sikeres a szakmájában.

Persze az előítéleteket így sem könnyű kivédeni. Emlékszem, amikor a Budapesti Uzsoki Utcai Kórházba kerültem igazgatóként, én is hallottam olyan mondatokat, hogy „itt jön a vidéki csaj”, hiszen úgy szocializálódtunk, hogy a férfiak a döntéshozók a munkában és a családban is. (Na persze mindannyiunknak van saját élménye, nem is kevés, amikor hátulról, finoman, de mégiscsak a nő határozta meg az aktuális helyzetet 😊.)

Vezetővé válni egyáltalán nem volt zökkenőmentes folyamat. Fiatal nőként csöppentem egy hagyományosan férfiak uralta vezetői környezetbe. Emlékszem, egy szakmai konferencián, néhány hónappal a kinevezésem után előadást tartottam. Az előadás előtt felvettem a szemüvegemet, hogy jól lássam a kivetített ábrákat, később hallottam, hogy az egyik idősebb férfi kórházigazgató megjegyezte: dicséretes, hogy mertem szemüveget viselni a hallgatóság előtt, azaz fontosabb volt számomra a jó előadás, mint a külcsín. Furcsa érzés volt ezzel szembesülni, hiszen eszembe sem jutott volna másképp tenni, de ráébresztett arra, hogy női vezetőként a tetteimmel talán a sztereotípiákat is formálom.

A női vezetésben mindig van némi kettősség: elvárják, hogy határozottak és következetesek legyünk, de megrökönyödnek, ha valóban azok vagyunk. Igénylik az anyai gondoskodást, de szóvá teszik, ha bármire érzelmeinket nem titkolva reagálunk.

A női tapasztalatok legfontosabb tanításai

A nőkben másfajta reflexek is jelen vannak, mint a férfiakban. Aki tanult gyereket altatni, az érti a csend belső logikáját. Aki naponta ezer apró részletet tart össze a családban, az nem jön zavarba attól sem, ha egy értekezleten tíz dologra kell egyszerre figyelni. Aki megszokta a hangulatok változását, az érzelmi reakciók hullámzását, hogy egy fájdalmat nem csitítani kell, hanem elismerni a létezését, az nem fog zavarba jönni attól sem, ha egy kolléga nem az elvárt módon reagál.

A női tapasztalat egyik legfontosabb tanítása, hogy semmi sem úgy történik, ahogy terveztük. Talán az anyaság – vagy az a fajta szerep, amit az anyasághoz hasonló működések jelenthetnek – tanított meg arra, hogy nincs tökéletes terv, nincs tökéletesen kivitelezett program. Egy váratlan fordulatot éppen ezért nem kudarcnak tekintek, hanem a következő lépés vagy lehetőség kezdetének. Ez a rugalmasság a vezetésben is óriási erő.

De erre nemcsak a nők képesek. Vannak érzékenyebb, a lelki rezdüléseket jobban észlelő férfiak, és vannak nagyon katonás, határozott nők. Nem a vezető neme dönti el, hogy mennyire hatékony és jó a munkájában, hanem a szakértelme, a hozzáállása, az empátiája, és az, hogy tud-e társként és nem beosztottként tekinteni a munkatársaira.

A női dominanciájú terület

Vannak kutatások, amelyek szerint a férfiak a női többségű szakmákban gyakrabban kerülnek vezetői pozícióba, s ez a gyorsabb előmenetel – az úgynevezett „üvegmozgólépcső” – akár új igazságtalanságokat is szülhet. Az adatok alapján az Egyesült Államokban a férfi ápolók átlagosan öt-hétezer dollárral keresnek többet évente, mint női kollégáik, még azonos munkakörben is. Ennek hátterében nem a szakmai kompetencia különbsége áll, hanem olyan strukturális tényezők, mint a férfiak bátrabb béralkui vagy nagyobb nyitottságuk a túlórázásra.

Az egészségügy változatlanul női dominanciájú szakmaterület. A nővéri pozíciók túlnyomó többsége mellett ma már a fiatal orvosgenerációt is egyre inkább a nők alkotják. Egyes országokban, például az Egyesült Királyságban, a hallgatók hetven százaléka, míg Belgiumban az orvosi diplomát frissen szerzők közel hatvan százaléka nő.

Ez az arány azt tükrözi, hogy a pályaválasztási esélyegyenlőségre törekvő világtrend eredményes, sőt, szerintem túl eredményes, ami egyben új típusú kihívásokat is teremt a munkáltatók számára.

Feminizmus?

Nem hiszek benne. Hiszek azonban a felkészültségben, a szorgalomban, az igazságosságban, az őszinteségben, az elfogadásban.

És szeretem, hogy nő vagyok, soha, semmilyen helyzetben nem védekeztem azzal, hogy bezzeg, ha férfi lennék..

De azért vannak kérdéseim (jellemzően nem az egészségügyből, mert itt másképp működnek a dolgok):

• Ha nőként ugyanazt a munkát végezzük, miért nem kapunk érte ugyanolyan elismerést?
• Amikor ugyanazokat a terheket cipeljük, miért kell pluszban még bizonyítanunk is?
• Ha minden harmadik nő dolgozik vezetőként Európában, miért van mégis sok vezetőtársunknak olyan érzése, hogy a plafon üvegből van?

Most jössz te!

Március 8-án, a Nemzetközi nőnapon virág helyett inkább beszélgetést szeretnék. Arról, hogy hogyan érezzük magunkat nőként ebben a világban és milyen kompromisszumokat kötöttünk, amelyeket esetleg ma is bánunk? Mit tanultunk anyaként, vezetőként, pályakezdőként, ápolóként, orvosként ((helyettesíts be bármilyen viszonyt és szakmát)?

Kíváncsi vagyok a történetedre.

• Mit tanultál a küzdelmeidből?
• Találkoztál már sztereotípiával, előítélettel, kettős mércével? Ha igen, hogyan kezelted?

Írd meg kérlek, hogy tanuljunk egymástól! Köszönöm!