Írásaim

2026. jún. 11.

~11 perc

Láttam már beteget, aki a sikeres műtét után is rettegett. Láttam hozzátartozót, aki mosolyogva próbált erős maradni, miközben belül összeomlott. És láttam kollégát, aki szakmailag pontosan tette a dolgát, de a tekintetében ott volt az évek óta cipelt fáradtság és feszültség.
2026. jún. 06.

~11 perc

Biztos, hogy minden pillanat akkor válik valódivá, amikor azt megmutatjuk másoknak?
2026. jún. 01.

~6 perc

Kemény fizikai és mentális terhelésen vagyok túl, amely után bevallom, ma reggel fáradtabban ébredtem a szokottnál, mégis erősebbnek érzem magam. Szombaton Lettország fővárosában, Rigában vettünk részt versenytársammal a harmadik Hyrox versenyünkön. Az előző időnkhöz képest több mint három percet javítottunk.
2026. máj. 31.

~7 perc

Kevés dolog képes annyi embert egyszerre megmozgatni, mint a sport. Tegnap tele volt a város szurkolókkal, megannyi örömmel, feszültséggel, reménnyel és felszabadultsággal az arcukon. Emberek érkeztek a világ számos pontjáról, különböző nyelveken beszéltek, más csapatért szorítottak, mégis ugyanaz az izgatott, felszabadult várakozás mozgatta őket. Mindazt, amit csak egy BL döntő adhat egy városnak.
2026. máj. 27.

~9 perc

Visszatérő téma a kórházak működése, a finanszírozás, de gyakran van szó a kapacitásokról és a betegutakról is. Ezúttal a dolgozók jólléte felől közelíteném meg a kérdést, mert egy intézmény valódi erejét az is megmutatja, mennyire figyel azokra az emberekre, akik a betegekért dolgoznak.