A szakmán túl ma az ország is ünnepel. Illetve kellene, hogy ünnepeljen, ugyanis az egész nemzetnek illene köszönetet mondani azoknak, akik a betegágy mellett dolgozva – sokszor láthatatlanul – alapvető szereplői a betegellátásnak. Régóta hangoztatom minden fórumon, hogy mennyire kell vigyázni az ápolókra, mennyire megérdemlik a megbecsülést. Nem feltétlenül gondoljuk, de sokszor valóban az ápolók formálják a terápiás kapcsolatot. Ők azok, akik észreveszik, ha valakinek romlik az állapota, még mielőtt a tünetek nyilvánvalóvá válnának, sokszor nekik nyílnak meg úgy a betegek, hogy végre elindulhat a valódi gyógyulás, amit valami lelki fék akadályozott korábban. A betegellátásban való részvételük, türelmük és figyelmük amellett, hogy a gyógyulást segíti, biztonságosabbá is teszi az ellátást. Ma tehát őket ünnepeljük, hiszen 2014 óta hivatalosan is február 19. a Magyar Ápolók Napja.

Az egészségügyben - legyen szó betegről, ápolóról, vagy családtagról - a szakértelmen túl mindenki igényli az odafordulást, a valódi figyelmet, az empátiát. Persze, fontosak a szakmai protokollok, a jogszabályok és a különböző adminisztratív követelmények, de ezekkel a beteg nem tud és nem is szeretne foglalkozni. Egyre gyakrabban jelenik meg a betegközpontúságra való törekvés a szakmai beszélgetésekben és a különböző (stratégiai) dokumentumokban, de sokat kell még azért dolgoznunk, hogy ne üres frázisként gondoljunk rá.

Sokan kérdezik tőlem, hogyan változik majd a gyógyítás világa a következő években. Lesz-e mindenhol robot a műtőkben, mesterséges intelligencia a rendelőkben, okoseszköz a zsebünkben? Rutinszerűen használjuk-e majd azokat az eszközöket. amelyek jobban ismernek minket, mint mi önmagunkat?